spiritualitás

A labirintus felett

Ha én meg tudtam csinálni, akkor neked is sikerülnie kell! Avagy gyermekkorunk legnagyobb hazugsága.

Vajon hány olyan helyzetben hallottuk a fenti mondatot, amikor irreális elvárásokkal bombáztak bennünket gyerekként, hogy aztán felnőttként szerencsétlen csődtömegnek érezzük magunkat, és ugyanezt a blőd hülyeséget adjuk át a gyerekeinknek is vagy ne adj isten felnőtt társainknak? Persze kivétel ha pontosan ismerjük a másikat és tisztában vagyunk a képességeivel, ámbár ez meglehetősen ritka egy olyan korban, ahol még az önismeret is hiánycikk.

Egyáltalán nem biztos, hogy ha Piri néni a takarítónő a seggével szippantja fel a csikket a kocsiszínben akkor nekem is szert kell tennem a képességére, de hogy ne legyen ennyire pikáns a felütés: ami az egyiknek kés a vajban és könnyedség és konfettieső meglehet a másiknak kínkeserves haddelhadd. És nem kell pszichológia tankönyv annak a ténynek a felismeréséhez sem, hogy az esetleges kudarc utáni hasonlítgatás teremti meg az alsóbbrendűség és felsőbbrendűség ideáit. Én nem vágyom Piri néni tudására és úgy sejtem ő sem az enyémre és ez így van jól.
Mégis milyen sokszor próbáljuk ráerőszakolni a saját zokninkat a másik lábára aztán csodálkozunk ha patália van az idegen lábszag végett.
Amikor a fenti mondattal akarja valaki a bölcsek kövét letuszkolni a torkomon, mert valamit nem az ő szájíze szerint csináltam eszembe jutnak a gyerekkori emlékeim, és az érzés ha nem tudtam teljesíteni amit kértek tőlem.
Gyakran generációkon át cipeljük az ilyen és ehhez hasonló negatív megerősítéseket, ezért nincs kit hibáztatni miatta, azonban ha találkozunk vele érdemes mögé nézni, hogy vajon nem-e cipelünk olyan terhet magunkkal, amikor valaki meg vagy elítélt bennünket. A “nem vagyok rá képes” vagy az “ezt sosem fogom megtanulni” környékén lesz a kutya elásva. A mindennapi életben is találkozhatunk a fenti energetikával, általános kapcsolatainkban. Tudatosítsuk: ez a fajta játszma nem a személyünk ellen szól, sokkal inkább a másik félről, ki nem dolgozott önsorsrontó programjairól.
Mint ahogyan nincs két egyforma fűszál úgy nincs két egyforma nézőpont, és ahányan vagyunk annyiféleképpen látjuk a világot. A megértés, és a magasabb nézőpontok azonban kiemelnek a labirintus szűk járataiból, hogy teljes egészében látva az útvesztőt megállapíthassuk: mindannyian ugyanazt az utat járjuk csak éppen máshol tartunk.

Pixabay
Alapértelmezett
spiritualitás

Alázatos vagy megalázkodó ?

Az egyik leginkább félreértelmezett minőség az alázat, gyakorta épp úgy elkopott ideákat társít hozzá a köztudat, mint a szeretethez. Alázatosnak lenni korántsem azt jelenti, hogy a saját véleményünket és érzéseinket elnyomva a szeretet nevében tűrünk el olyan dolgokat embertársainktól szemlesütve, amelyeket méltatlannak érzünk. Minden egyes fontos minőséget elsősorban magunk felé működtetünk, hiszen minden, ami a világunkban megjelenik belőlünk/tőlünk indul útjára. A szeretet sem azt jelenti, hogy minden sz@rt , méltatlan helyzetet el kell tűrnünk másoktól az üdvözülés érdekében, hanem azt, hogy elsősorban magamat szeretem annyira, hogy ha szép szóval nem megy akkor kilépek a hozzám nem méltó helyzetekből. Az alázat ilyenformán saját magam elfogadása és szeretete, az az állapot amikor a kellő önismeret birtokában „kiveszem” a figyelmem vagyis az energiáim azokból a dolgokból, amelyekkel nem tudok azonosulni amelyekre teljes bizonyossággal azt mondom, hogy „Na, ez nem én vagyok!” Az oroszlán például tudja magáról, hogy oroszlán ezért nem próbál meg tigrisként viselkedni.
Az alázat az, amikor tudom ki vagyok. Az önazonosság természetes állapotában már nem igényel különösebb erőfeszítést a fent említett szelíd de határozott manőver, sokszor automatikusan kikerülnek a képből az oda nem illő elemek és fordítva: ránk találnak azok, amelyek velünk együtt működnek.

Pixabay
Alapértelmezett
spiritualitás

Szer-elem, avagy a félelem a barátod

A dualitás a fizikai világ “komfortzónája”.

Amikor olyan szituációba kerülünk, ami már korábban megtörtént velünk, de akkor mondjuk rosszul sült el a dolog, óhatatlanul is beindul az ego és hajlamosak vagyunk félelemből reagálni illetve ugyanúgy, mint amikor rossz tapasztalatokat szereztünk. Pedig a legtöbb esetben az ismétlődés éppen azt a célt szolgálja, hogy felszámoljuk a félelmeinket. Szokták emlegetni, hogy a visszatérő helyzetek addig ismétlődnek amíg meg nem tanuljuk a „leckét.” A félelmeink egyszersmind a barátaink, hiszen pontosan megmutatják hol van dolgunk önmagunkkal. Aki fél az nem egész. Amikor egészségesek vagyunk, akkor mentesek vagyunk a félelmektől szó szerint és átvitt értelemben is. A félelemről rögtön asszociálhatunk a szorongásra, a stresszre, amelyek, mint tudjuk rengeteg betegség kiváltó okai. Azok az érzések, gondolatok pedig melyeknek valamilyen fél-elem az eredője, természetesen nem fognak teljes és egész, azaz jól működő dolgokat teremteni az életünkben. Ilyenformán a félelem egy felhívás, hogy ne a fájdalmainkból induljunk ki. Ne a régi sérelmek mentén kezeljük az ismétlődő helyzeteket, ne félelemmel, hanem szeretettel álljunk bele a helyzetbe. Az „itt és mostban lenni” azt jelenti, félelem nélkül élni. Meghalni a múltnak annyit jelent, ne megszokásból és tapasztalatból reagálj!

A félelem ellentéte a szeretet. Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy nem félsz. Hanem azt, hogy annak ellenére cselekszel, hogy félsz. A bátorságban még mindig ott a félelem. Minden duális párban, picit ott van a másik gondoljunk csak a keleti jin-jang szimbólumra. Egy dolog van ami nem szül semmilyen ellentétet, amiben minden feloldódik és ez a szeretet. Csak a szeretet létezik, vagy annak a hiánya. A szerelem, a mindent átfogó, átható és működtető egyetemes nyelv, energia, törvény és végső valóság; az abszolút egy.

Pixabay
Alapértelmezett
spiritualitás

Korlátok és napszemüveg

Próbáld ki milyen csak egy napig, ha nem “címkézel” fel semmit, egyszerűen csak engedj át magadon mindent. Az igazi szabadság belül kezdődik.

Az egyik legjobb dolog az életben, amikor felismerjük a korlátainkat. Ez sokszor azért nehéz, mert elsőre talán nem is tűnnek annak. Van, hogy mankónak netán biztonságot nyújtó kerítésnek tűnnek. Amikor azonban foggal-körömmel ragaszkodunk egy bizonyos nézőponthoz csak azon a szemüvegen át látjuk a dolgokat. Tökéletes illúzió: a véleményünk látszólag biztonságot ad, pedig meglehet éppen elszigetel a valóságtól. És ez bizony arra a bizonyos „rózsaszín szemüvegre” is igaz nem véletlen mondjuk, hogy a szerelem vak. Tehát az előjel a vélemény előtt mindegy a pozitív vélemény is csak vélemény. A vélemény éppen olyan, mint a napszemüveg. Feltesszük, megszűri a bennünket ért hatásokat és bár kíméli a szemet de azon az áron, hogy torzítva látjuk a valóságot. A megoldás az a fajta megengedő állapot amire a bölcsek azt mondják: a jelenben lenni. A nyitott tudat semmit sem utasít el, de nem is azonosul semmivel. Kivéve azzal a pillanattal, ami Most történik. A mostban nincs véleményed, mert éppen éled. Egyszerűen úgy látod a dolgokat, ahogy vannak. Elsőre talán ijesztően hangzik annak aki még nem meditált sohasem, de a mostban az érzelmek és a gondolatok is éppen csak megérintenek. Az egyik pillanatban még csalódott voltál a következőben meg huss! már nyoma sincs. Egyetlen olyan tévesen érzelemnek nevezett állapot van, ami nem illan el soha és ez az Öröm. Vagy Belső béke. És egyszerűen azért nem mert ez az alaptermészetünk a természetes állapotunk. Láttál már aggódó vagy szorongó újszülöttet? Gyermekként, ameddig a tudatunk még nincs korlátozva ezt éljük. Egy kisgyermek nem gondol sem a tegnapra sem a holnapra egyszerűen jelen van. Nem nőtt még be a feje lágya, szoktuk mondani és valóban: születésünk után néhány hétig a koponyalemezek még nem érnek össze teljesen. Egyrészt praktikussági okokból, hogy születéskor a baba fejét érő nyomás ne tegyen kárt a koponyában, másfelől ilyenkor még intenzíven használjuk a koronacsakránkat (is), ezt is hivatott elősegíteni a lágy fejtető. Az ilyenkor még tiszta energetikai rendszer pedig segít fenntartani ezt az örömteli állapotot mindaddig, amíg a környezetünk nem kezdi el befolyásolni. A Belső Békét nem megtalálni kell, hanem felszínre hozni. Ott van mindenkiben, benned is. Egyszerűen csak légy jelen, amikor felbukkan.

Pixabay
Alapértelmezett
spiritualitás

Pár- kapcsolati gondolat

A belső egyensúly megtalálásához a legtöbben azt gondolják, a párkapcsolatokon keresztül vezet az út és nem is járnak messze az igazságtól, azonban a leginkább külsőségekre fókuszáló társadalom, hajlamos eltorzítani a valóságot. Egészen pontosan arra gondolok, amikor a „másik fél” adta örömökben látja valaki a megváltást. Sokszor hallani: „Ha megtalálom a másik felem, akkor boldog leszek, akkor tudok boldog és teljes lenni.” Azonban mi lenne, ha megfordítanánk a gondolatmenetet, és először is arra törekednénk, hogy mi magunk legyünk egy teljes egész? Mi lenne, ha nem két fél lépne szövetségre, hanem két, önmagában is teljes ember kapcsolódna? Ugye mennyivel jobban hangzik? Ha a másik felemre gondolok, az azt jelenti, hogy én nem vagyok teljes, nem vagyok egész, ezért szükségem van arra a másikra. Azonban ha egészségesen a magam teljességében kapcsolódom akkor annak a minőségnek már nem a szükség lesz az eredője, hanem a valódi kapcsolódás. Az egyik fél a másikra támaszkodik. Gyönyörű nyelvünk máris elénk tárja a titkot a magánytól való félelemből fogant kapcsolódásról. Amint elmúlik a fizikai vonzalom és a kezdeti fellángolás a kapcsolat összeomlik, mert eleve negatív eredők szolgáltatták az alapot. A két „fél” sosem tudja kiegészíteni egymást, ezért nem működik sokáig a legtöbb kapcsolat. Önmaguk helyett kívül keresik a válaszokat: a másikban, és egy folyamatos nyugtalanság alakul ki a jelenlét helyett. A külsőségek jól megnyilvánulnak például abban, amikor egészen intim pillanatokról posztolnak a közösségi médiában. Kívülről várják a megerősítést, éppen a félelem alapú energiák jelenléte miatt. A lopott csók is attól édes, hogy nem tudja más, csakis akikre tartozik. A bensőséges pillanatok varázsát épp az adja, hogy csakis vele a társammal osztom meg. És a valódi társ nem a másik felem, hanem velem egyenlő, egész, és ennek a két minőségnek az egysége, a hatványa az egészség.

Pixabay
Alapértelmezett